Napjainkban 21 millió áldozata van a kényszermunkának, közölte az ILO

Az új ILO becslések szerint világszerte minden ezer emberből három olyan munka csapdájában vergődik, amelyre kényszerrel vagy csalással vették rá, és amelyet nem képesek otthagyni.

Press release | 01 June 2012

Genf (ILO hírek) – A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb tanulmánya szerint világszerte csaknem 21 millió áldozata van a kényszermunkának. Ez azt jelenti, hogy jelenleg minden ezer emberből három kényszermunkát végez.

A tanulmány becsléseket is közöl a különböző típusú kényszermunkák mértékéről az összesen 20,9 millió kényszermunkás körében:

  • 18,7 millió ember (90 százalék) kizsákmányolása a magángazdaságban történik, egyének vagy vállalatok által. Ezek közül 4,5 millió (22 százalék) a kikényszerített szexuális kizsákmányolás áldozata, 14,2 millió (68 százalék) pedig olyan gazdasági tevékenységek során végzett kényszermunka általi kizsákmányolás áldozata, mint a mezőgazdaság és építőipari munka, a házimunka vagy a termelés.
  • 2,2 millió (10 százalék) az állam által megszabott kényszermunkát végez, például börtönökben, olyan körülmények között, amelyek megsértik az ILO normákat, vagy az állami hadsereg, illetve lázadó fegyveresek által rájuk kényszerített munkát végeznek.

A kényszermunkások életkorát tekintve 5,5 millió (26 százalék) 18 év alatti.

  • Az előfordulási arány, vagyis az ezer lakosra jutó áldozatok száma Közép- és Délkelet-Európában a legmagasabb, valamint a Független Államok Közössége régiójában és Afrikában, 4,2 illetve 4 fővel 1000 lakosra. Az arány a fejlett gazdaságokban és az Európai Unióban a legalacsonyabb, ahol 1,5 fő jut 1000 lakosra. A viszonylag magas előfordulási arány Közép- és Délkelet-Európában és a Független Államok Közösségében azt a tényt tükrözi, hogy a népesség sokkal kisebb, mint például Ázsiában. Ugyanakkor a dolgoztatás, illetve szexuális kizsákmányolás céljából történő embercsempészésről, és az állam által kirótt kényszermunkáról számos beszámoló jelenik meg a régióban.
  • Az Ázsia/Csendes-óceáni térségben van a világon a legtöbb kényszermunkás – 11,7 millió, (a globális létszám 56 százaléka). A második legmagasabb szám Afrikában van: 3,7 millió (18 százalék), majd Latin-Amerika következik 1,8 millió áldozattal (9 százalék).
  • A fejlett gazdaságokban és az Európai Unióban 1,5 millió (7 százalék) a kényszermunkások száma, míg a közép- és délkelet-európai országokban 1,6 millió (7 százalék). Becslések szerint 600 000 (3 százalék) áldozat él a Közel-Keleten.

„Hosszú utat tettünk meg az elmúlt hét évben, amióta először becsültük meg, világszerte hány ember végez kényszermunkát, illetve nyújt kikényszerített szolgáltatásokat. Komoly eredményeket értünk el annak biztosításában, hogy mára a legtöbb országban vannak olyan törvények, amelyek bűnnek nyilvánítják a kényszermunkát, az embercsempészést és a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatokat” – nyilatkozta Beate Andrees, az ILO keretein belül a kényszermunka legyőzésére létrehozott különleges akcióprogram vezetője.

Beate Andrees szerint most a kényszermunka és az ehhez kapcsolódó egyéb bűncselekmények (például az embercsempészés) szélesebb körű felismerésére és a hatékonyabb bűnvádi eljárásokra kell koncentrálnunk.

„A sikeres bűnvádi eljárások az ellen a néhány egyén ellen, akik olyan sok embernek okoznak ekkora szenvedést még mindig nem megfelelők – ennek meg kell változnia. Arról is gondoskodnunk kell, hogy az áldozatok száma ne emelkedjen a jelenlegi gazdasági helyzetben, ahol az emberek egyre nagyobb mértékben válnak kiszolgáltatottakká ezekkel a kegyetlen gyakorlatokkal szemben” – közölte.

A migráció és a kényszermunka közötti kapcsolat

A becslések azt is felmérik, hány ember találja magát a kényszermunka fogságában a migrációt követően.

9,1 millió olyan áldozat van (az összes 44 százaléka), akik elköltöztek, akár egy országon belül, akár más országokba. A legtöbben, 11,8 millió (56 százalék), a születési helyükön vagy a lakhelyükön válnak a kényszermunka áldozatává. A határokon átívelő mozgásokat gyakran hozzák összefüggésbe a kényszermunka révén történő szexuális kizsákmányolással. Ezzel szemben a többi típusú tevékenységet végző kényszermunkások nagy része nem távozott el az otthonából, és ugyanez igaz szinte minden állami kényszermunkát végző emberre is. „Az elvándorlás fontos kiszolgáltatottsági tényező bizonyos csoportok esetében, más csoportokra azonban ez nem érvényes” – állítja a jelentés.

A kényszermunka mérése

„Az ILO 2005-ös első becslése óta sor került a módszertan átdolgozására és kijavítására. Emiatt a 2012-es becsléseket nem lehet a 2005-ös becslésekkel egybevetni, hogy megfigyeljük, idővel hogyan alakultak a trendek. Világszerte még mindig sokat kell tenniük az egyes országoknak, hogy javítsanak azon, ahogy ezt a fontos problémát felmérik. A mai adatok megbízhatóbb becslést jelentenek a kényszermunka nagyságáról, mivel jobb metodológiával és több adatforrással dolgoztunk” – magyarázta Ms Andrees. „Ezeket az új globális és regionális szintű becsléseket másodlagos források széles skálájának a felhasználásával készítettük, amelyeket az egyes országokról szóló felmérések eredményeivel egészítettünk ki. E felméréseket a helyi partnerekkel együttműködve végeztük el, ami lehetővé teszi számunkra, hogy következtetéseket vonjunk le a médiából és más indirekt forrásokból. Az ideális helyzettől azonban még nagyon messze vagyunk, ahol az országok maguk végeznék el a saját, közvetlen felméréseiket. Az ILO-nak fontos szerepe van abban, hogy megerősödjenek a kapacitásaik, és meg tudjanak oldani egy ilyen bonyolult feladatot” – mondta.

Ms Andrees hozzátette: “Lehetségessé válik majd, hogy még pontosabb eredményeket produkáljunk, ahogy egyre több információ válik elérhetővé. Ez jó alapot jelent majd a nemzetközi közösség számára, hogy válaszként hatékonyabb politikákat alakítsanak ki, és véget vessenek a modern kényszermunka bűnének.”

A szerkesztők figyelmébe:

A kényszermunka kifejezést használja a nemzetközi közösség az olyan helyzetek leírására, ahol az érintett emberek – nők és férfiak, lányok és fiúk – szabad akaratuk ellenére kénytelenek dolgozni, mivel a toborzójuk vagy munkaadójuk erre kényszeríti őket. Ez történhet például erőszakkal vagy erőszakkal való fenyegetőzéssel, vagy olyan kifinomultabb eszközökkel, mint a felhalmozott adósság, az azonosító iratok visszatartása, vagy a bevándorlási hivatalnál történő feljelentéssel való fenyegetés. Ezek a helyzetek kimeríthetik az embercsempészés vagy a rabszolgatartáshoz hasonló gyakorlatok fogalmát is, amelyek hasonló, ugyanakkor jogi értelemben nem azonos fogalmak. A nemzetközi jog kimondja, hogy a kényszermunka végeztetése bűncselekménynek számít, és a kiszabott büntetésnek tükröznie kell a bűncselekmény súlyosságát.

  • 29. ILO-egyezmény a kényszermunkáról, 1930: (Forced Labour Convention, 1930 (No. 29)): Ez az alapegyezmény tiltja a kényszermunka és a kötelező munka minden formáját, melyet a következőképpen határoz meg: „minden olyan munka vagy szolgáltatás, amelyre bárkit bármilyen büntetéssel történő fenyegetéssel kényszerítenek, és amelyre az illető nem ajánlkozott önként”. Kivételt képeznek ez alól: a kötelező katonai szolgálat során elvárt munkavégzés, a szokásos polgári kötelezettségek, a bírósági ítéletek kapcsán elvégzendő munka (feltéve, hogy a kérdéses munkavégzés vagy szolgáltatás valamely hatóság felügyelete és irányítása alatt zajlik, és a munkát végző személyt nem kölcsönzik ki magánszemélyek, vállalatok vagy társaságok részére, illetve nem bocsátják azok rendelkezésére), továbbá a szükségállapot idején elvégzendő munkák, valamint egy közösség tagjai által a közösség közvetlen érdekében nyújtott kisebb közösségi szolgáltatások. Az egyezmény azt is előírja, hogy a kényszer- vagy kötelező munka illegális kikényszerítése büntethető bűncselekménynek számítson, és az egyezményt ratifikáló államok gondoskodjanak arról, hogy a törvény által kiszabott büntetések valóban megfelelő mértékűek legyenek, és szigorúan alkalmazzák azokat.
  • 105. ILO-egyezmény a kényszermunka felszámolásáról (Abolition of Forced Labour Convention, 1957 (No. 105)): Ez az alapegyezmény tiltja a kényszermunkát és a kötelező munkát a politikai nyomásgyakorlás vagy nevelés eszközeként, valamint politikai nézetek birtoklásának vagy kinyilvánításának büntetéseként, illetve a fennálló politikai, társadalmi vagy gazdasági rendszerrel ideológiailag ellentétes nézetek büntetéseként; a gazdasági fejlődés előmozdítása céljából a munkaerő mobilizálásának és felhasználásának módszereként; a munkafegyelem betartatásának eszközeként; sztrájkban való részvétel büntetéseként; valamint faji, társadalmi, nemzeti és vallási megkülönböztetés eszközeként.
  • Továbbá, a 18 év alatti gyermekek által végzett kényszermunka vagy kötelező munka a gyermekmunka egyik legrosszabb formája, amint azt A gyermekmunka legrosszabb formáiról szóló 182. ILO-egyezmény meghatározza. (Worst Forms of Child Labour Convention, 1999 (No. 182).)

További információkért forduljon az ILO Kommunikációs és Tájékoztatási Osztályához: +4122/799-7912, communication@ilo.org illetve Magyarországon: +36-1-473-2656, vagy ILO-BUDAPEST-PRESS@ilo.org